Erzsébet Királyné emlékfái

Autós pihenőkert (832-es számú főút lovászpatonai elágazás)

Tervezés alatt...

A koncepció

1898 szeptemberében Genfben egy olasz anarchista halálra sebezte Ferenc József osztrák császár, magyar király feleségét, a bécsi udvar és a magyar nép között híd szerepet betöltő Erzsébet királynét, "Sisit".

Az országos gyász keretében Darányi Ignác földművelésügyi miniszter - amiként két évvel korábban a millenniumi örömünnep idején, úgy ez alkalomra is - a nemzet hálás kegyeletének megnyilvánulásaképpen emlékfák ültetésére biztató körleveleket küldött ki a tekintélyesebb honpolgároknak, s ugyanezt rendelte el a tárcájához tartozó szervek számára. Mozgalma a királyné névnapján, 1898. november 19-én indult, s elsősorban leboruló koronájú fák, mint szomorúfűz, kőris és szomorúbükk, valamint Erzsébet királyné kedvenc fái: tölgy és fenyő, és egyéb hosszú életű fák ültetésére tett javaslatot. 1899 július végéig országszerte hárommilliót közelítő számban került elültetésre tűlevelű fa, lombfa, gyümölcsfa és cserje.

Erzsébet királyné megítélését jó mutatja, hogy a felhívás nem maradt visszhangtalanul az egyébként markáns '48-as szemléletet valló Kossuth-párti Bakonytamásiban sem. A község elöljárósága 10 darab vadgesztenyefát ültetett, majd az Erzsébet-kultuszt a 20. század második évtizedétől utcanévadással tovább erősítette.

Ennél nagyobb vállalkozás valósult meg a községhatár ezen Hathalompusztához tartozó területén. A terület akkori birtokosa, Ihász Lajos későbbi evangélikus egyházkerületi felügyelő és főrendiházi tag, itteni és lőrintei birtokán is egy-egy ligetet létesített 500 db tölgyből és 500 db fenyőből. A felhívásnak eleget téve, a ligeteket "Erzsébet Királyné emlékfái" feliratú táblákkal jelölte meg.

E ligetek ideológiája a II. világháború utáni illetékesek számára érdektelen volt, így a hathalmi terület is gondozatlanná vált, majd a természet fokozatosan visszahódította. Emlékét viszont megőrizte a népnyelv: "Erzsébet-kert"-ként, vagy egyszerűen csak "Erzsébet"-ként emlegetve.

A kert visszaépítése terveink között szerepel, méghozzá többlettartalommal. Benne kaphat helyet Hathalom első írásos említésének, a hathalmi csata, és a II. világháborúban vadászgépével itt lezuhant magyar pilóta emlékjele is.

Mottó

Az erdő tisztelete az emberi lélekben gyökerezik.

Rejtelmes homálya mélyen hat a kedélyre s az ember érzi, hogy a faóriások között, melyek századok születését, századok porbaomlását látták: csak parány, csak muló tünemény!

Az erdőtisztelet egykoru az emberrel s mindenkoron és minden népnél nyomát leljük annak, hogy az erdőnek csodás, regés jelleget tulajdonitott.

A görögök, a rómaiak, a germánok, a kelták áldozó és imahelyükké, templomukká avatták, hol isteneik szobrait helyezték el s mint isteneik lakóhelyét az erdőt is tiszteletben tartották.

Az ősmagyarok szintén erdők mélyén áldoztak isteneiknek s mikor hosszas harczok után, a korszellem szavát megértve, a kereszténység diadallal vitte lobogóját győzelemre, a mult emlékeinek egyikét, az erdőkultuszt magáévá tette és a pogányok kialudt, üszkökkel fedett oltárai helyén, az erdők mélyén zárdák, kolostorok támadtak, hol a karcsu tornyu templom harangjainak zúgását visszhangoztatta a százados tölgyerdő és zsolozsma zengett ezernyi hivő ajakán.

Hány helyen ragaszkodik erdős vidékeink népe még ma is babonás hittel az erdő fáihoz! A csiki, a háromszéki székely s a torjai barlanghoz zarándokló pór csodatevő erőt vár a fától s ez a hit hagyomány gyanánt száll apáról-fiura....

Kietlen, lombtalan kopár hegyek mily szomoru látványt nyujtanak, mig az erdős hegyhátak, fasorok és kedves ligeteken örömmel mereng tekintetünk.

Az erdő üdit és éltet, az erdő nemesit és felvidit, s a felzaklatott léleknek sebére sokszor csepegtet balzsamot magasztos csendjében!

Őszi nap alászálltakor, virágok hervadása idején kimondhatatlan gyász borult a magyar népre. Egy fenkölt lélek: Királynéja tért boldogabb hazába.

Királyné volt a szó legmagasztosabb, legnemesebb és legtökéletesebb értelmében: a szivjóság és a nemes lélek minden erényének drágaköve ékesitette koronáját, s egy birodalom minden polgára ajkán és szivében lelkes örömmel vallá magát hű alattvalójának; szent volt, mert már a földön szentté avatta béketürése, vértanui végzete.

Azt mondják: meghalt! Pedig örökkön él! Él emlékünkben! Drága emlékét az idő el nem rabolhatja, mert nemes szive velünk egybeforrott; hiszen együtt érzett velünk, mint az anya gyermekével, s az a szeretet, mely hozzánk kapcsolta, a magyar népnek talizmánja lesz utolsó lehelletéig.

Jertek! A Felséges Asszony köztünk van most is; Ő ott lakik, hol az erdők lombsátorában a jó szellemek laknak! Ő ott van, hol mindig annyira szeretett lenni, hol népei boldogságáról gondolkozott, hol sétáját csendes, boldog álmodozás közt semmisem háborgatta!

Igen, ott jár az erdőn és boldog, ha a százados törzsek tövéből egy sarjhajtás fakad, ha kertecskénk egy fával szaporodik, mert annyival nagyobb az Ő birodalma.

Őseink az erdőkben oltárokat emeltek védőszellemeiknek; utódaik templomot épitettek a hála lerovásának, a szivből fakadó könyörgés kifejezésének szent hajlékául: jertek, kövessük az ősi példát mi is és Királynénk hajlékául gyarapitsuk az erdőt, a hol Róla emlékezhetünk, Neki hálát adhatunk, a felséges trón és édes hazánk boldogságáért emlékezetéhez fohászkodhatunk!

A természet könnye, a reggeli harmat lehull az Erzsébetfa levelére; az erdőn átszaladó patak majd megöntözi azokat s a hó majd megvédi a tél fagya ellen: de, ki tudja, a természet féktelen erőinek hány megnyilatkozása törhet majd életük ellen!

Mert a napsugár, mely éltet: gyilkoló hevével ölhet is; a szellő, mely üditőleg érinti arczunkat, orkánná fajulhat; az esőcsepp, mely az éltet-adó nedvet fokozza, pusztitó áradattá növekedhetik, s a tél, mely álomba ringatja a természetet: dermesztő fagyával végzetes lehet!

A kegyelet munkája ekkor kezdődik igazán!

Azt a fát, a melyet jó reménység közt biztunk a földre, ragaszkodással, kitartással, szeretettel, gondos ápolással kell megtartanunk, s adja Isten, hogy kegyeletünkből ehhez erőt merithessünk!

Igy él a remény, hogy a jövő nemzedék Erzsébet erdők mélyén talál majd enyhhelyet.

És ha a késő utód az erdők sürüjében hálával gondol vissza arra a nagy lélekre, kinek tiszteletében olyan erő rejlett, a mely egy szó hatása alatt erdőket nevelt: a dicső Királyné emlékét és fáit szeretni és tisztelni fogja mindenkor!

Erzsébet királyné emlékfái. Pallas Részvénytársaság Nyomdája Budapesten 1899.